Soha nem voltam nagy dumás. Mindig is gondot okozott "verbálisan" kifejezni magam...., erre most blogolok.
Pfúúú! Mi lesz ebből?...
...de azért vannak az akadályok, hogy legyőzzük őket. Nem igaz?
Legalábbis magamnak szoktam mondogatni efféle jóféle önmegerősítő mondatokat.
Azt olvastam valahol, hogy ez segít, és eddig nálam működik is a dolog. Becs' szó!
Igen, tisztában vagyok vele, hogy mindezek ellenére ebben a műfajban nem lenne hátrány, ha tudnék is írni, de lendüljünk át ezen az aprócska problémán!
Annyi sz@r író írhat, akkor én miért ne?
Na! Szóval arról fogok mesélni, Keedves Gyerekeeek...
A családomról fogok mesélni, és főleg az apámról.
Úgyhogy, akit nem érdekelnek az ilyen sztorik, azt előre figyelmeztettem, mert alapból egy kis tüncsibaba vagyok, de már annyira régóta tervezem, hogy írni kéne róla, mert nem semmi dolog, amiken átment, amilyen ember volt, csak eddig még nem volt bátorságom hozzá.
Folyt.köv.
(vegyétek nyugodtan fenyegetésnek!)
"Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.
Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
Elszomorodom néha emiatt -
ez az elmulás. Ebből vagyok. " J.A.
Szeretek örömet szerezni a posztjaimmal, de önámítás lenne azt állítani, hogy ez pusztán szívjóságból fakad.
Van ebben egy nagy adag hiúság is, és főként önigazolás, no meg a velem született exhibicionizmus, (mint a mellékelt fotó is mutatja).
No, de baj lenne ez? Nem hiszem.
A törekvést fontosabbnak tartom, hogy értéket osszak meg, vagyis olyan dolgokat, amelyek számomra értéket képviselnek, még akkor is, ha esetleg ezek felszínesnek tűnnek mások szemében.
A jó ízlés nekem érték, és ebbe még szerintem ez a kép is bőven belefér
,
ahogy érték a kultúra is, és minden, ami szemet gyönyörködtet, ami szép.
Értéknek tartom a derűt, nélkülözhetetlennek egy teljes élethez a szenvedélyt, hogy valami iránt igazán lelkesedni tudjunk,
...és persze még sok-sok minden mást is, de most a fent említettekről szeretnék írni, hogy hogyan fedeztem fel őket magamnak.
Hálás vagyok a szüleimnek, hogy olyan útravalót adtak, aminek segítségével keresem és észreveszem a jót mindenben és mindenkiben, bár az utóbbi néha eltart egy darabig......
"Tovább is van mondjam még?"
A kék mellett a kedvenc színem a vörös.
Talán már említettem volt..... :)
Az őszben is azt az utolsó lobbanást, azokat a kirobbanó energiákat szeretem leginkább, amit egy csodás őszi táj bámulása tud jelenteni, miközben észrevétlenül mosolyra húzódik a szám, és csak hagyom, hogy jól érezzem magam, mert ott az a pillanat...
Talán tényleg szerencsés vagyok, hogy így el tudok veszni a dolgokban, hogy tudom, mit jelent a "Flow-élmény ",
(-A Flow-élmény az elme működésének egy olyan állapota, melynek során az ember teljesen elmerül abban, amit éppen csinál, amitől energiával töltődik fel, abban teljesen részt vesz, teljesen átadja magát a folyamatnak, és ebben örömét leli.-)
....és a lányom a tanúm rá, hogy egész életében ezt próbáltam neki megtanítani, mert állítólag igenis tanulható, és hogy mennyivel jobban élvezhető így az egész élet,....arra nincs is szó!
A vörös az elektromágneses spektrumban az infravörös mellett helyezkedik, ezért a melegséggel kapcsoljuk össze. Hatása izgató és stimuláló.
Extrovertált szín, amely az élet teljességével, a bátorsággal, áldozatkészséggel, szeretettel, erős érzelmekkel és szenvedélyes cselekedetekkel függ össze.
A piros szín senkit sem hagy hidegen. Szeretheti, gyűlölheti, de a piros szín mellett nehezen marad közömbös.
Csukás István: Számon méz íze van
Évszakom az ősz, évszakom a szerelem,
ruhámra varrom kettős címerem,
csatámra várok, néma rajvonal
vonul s itthagy látomásaival,
ökörnyál fércel vadul szétszakadt,
összefüggéstelen évszakokat,
szerelem enyhít nagyra tervezett
futást, ha pihenőkre szétesett;
piros szem pillog a bokor alól,
hogy így is jó lesz, hogy már így lesz jól,
ha sátort ver fölém a nő s szelíd
szavakkal oldja szívem görcseit,
álomkék égboltra visszaevez
velem s ha madár-gyöngéden neszez;
hogy így lesz jó, ha halhatatlanul
az ifjúság páros szobra felmagasul,
háttal a halálnak, szemben a halállal,
ha örömből, kínból egyforma részt vállal;
ha lobogtatja kendőjét, a remény
zászlóját s fényfoltok sütnek szemén,
s mosolya villan, nyári zivatar,
ha lányos bújába lágyan betakar,
már így lesz jó; számon méz íze van,
fejemnél csillag muzsikál hangtalan.
Mai nap mottója:
(kis morfondírral)
Kedves Aggodalmak, Félelmek, Szorongások !
IT'S FUCKING TIME TO SAY GOODBYE!
Tudom, kissé kemény indítás ez így éhgyomorra, de ma reggel valahogy olyan sérülékenynek érzem magam, mint egy léggömb, amit a kaktuszültetvény felé sodor a széláramlat. Önvédelmi reakció.
Rosszul aludtam, na.
Azzal a gondolattal vigasztalom magam, hogy az életet néha a zuhany alatt is újra lehet kezdeni. Sőt, néha elég, ha lezuhanyozunk, ...és még ennél is jobb hatást érhetünk el, ha mindezt futás után tesszük. Vagy jóga után, mert igazából, ma reggelre ezt terveztem, csak nem bírtam felkelni. Bár tartós hatást egyik módszerrel sem ígérhetek, rövid távon azonban remekül működnek.
Szóval, Namaste! ...mert elveszni látszik a lényeg....
(A Namaste Indiában egy köszönési forma, jelentése: meghajlás, hódolat, tisztelet az emberben lévő isteni lélek előtt.)
Vers is van, naná! Ebben aztán viszont ott a lényeg, az tuti.
JELENTÉS A BOLDOGSÁG ÁLLÁSÁRÓL (Oravecz Imre)
Van társam,
ifjú, virágzó és szép,
velem él, egy lakásban,
egy ágyban hálunk, egy fürdőszobában tisztálkodunk,
egy szappant, egy fogkrémet használunk,
ugyanabban a konyhában,
ugyanannál az asztalnál eszünk,
egy illemhelyre járunk,
és közös a kassza is,
de a pénzt ő osztja be,
halk, szerény, tapintatos,
és néha alig lehet szavát venni,
legszívesebben csak a tekintetével, a mozdulataival beszélne,
pedig nem buta vagy félénk,
ellenkezőleg, okos, bátor, művelt,
és mindenről van véleménye,
érzékeny és élénk képzeletű, mint én,
és a szavakkal se áll hadilábon,
mert hozzám hasonlóan mellékesen verseket ír,
és járatos az irodalomban,
de nem kékharisnya,
idegen tőle a szépelgés, az érzelgés,
nagyon is éles szemű, szigorú bíró,
ki az életet a művészet elé helyezi,
törékeny testű, de nem gyenge, ingatag,
belül erős, szívós,
van gyakorlati érzéke is, és dolgos,
főz, mos, mosogat, takarít,
zokszó nélkül elvégez minden munkát,
a házban éppúgy, mint a ház körül,
kitartó, figyelmes és odaadó,
ha leszakad a kabátom gombja, felvarrja,
ha elpiszkolódik az ingem, kimossa,
ha elmegyek otthonról, hazavár,
ha ő van távol, felhív telefonon,
ha megjön, ennivalót készít,
ha én érkezem haza, étellel fogad,
ha dolgozom, visszahúzódik,
ha elfeledek valamit, eszembe juttatja,
ha haragra gerjedek, lecsillapít,
ha csüggedek, bátorít,
ha bánt valami, vigasztal,
ha rosszat álmodom, megsimogat,
ha nem tudok aludni, velem virraszt,
ha beteg vagyok, ápol,
ha kérdem, mindezt miért,
azt feleli, mert szeret,
ha ellenvetem, hogy öreg vagyok hozzá,
csak rázza fürtös fejét és mosolyog.
Annyira jó érzés, mikor még a fejemben motoszkáló maszatos éjszakai álmokkal együtt reggel kibotorkálok a konyhába, és ott gyönyörű verőfény fogad. Csak úgy dől be a napfény az ablakon át, friss csokor virág vár az étkezőasztalon, -mert előző nap odatettem-
, és az egész ház derűt és nyugalmat sugároz, -saját tervezés- , amitől aztán ripsz-ropsz el is illannak a nyomasztó álmok.
A következő lépés, hogy felteszek magamnak egy kávét, és amíg lefő, sétálok egyet a kertben.
Megcsodálom, hogy mennyit nőtt a fű tegnap óta, hogy hány virág nyílott vagy hullott el, leszedem az érett fügéket a reggelimhez és veszek néhány mély levegőt ebből a tiszta, ragyogó világból, és hálás vagyok, hogy mindezt megtehetem.
Azt olvastam valahol, és ezzel mélységesen egyet tudok érteni, hogy a természetnek gyógyító hatása van. Még a kórházi betegek is gyorsabban felépülnek, ha az ablakaik kertre néznek és nem egy betonrengetegre. Ezt olvastam. Komolyan.
Én el tudom hinni, hogy így van, mert ugye az elménk csodálatos hatalma....
Szóval, a lényeg, hogyha már mindenben és mindenkiben csalódtál, ha elvesztetted a hited, -vagy úgy is mondhatjuk, hogy egyszerűen ramatyul érzed magad-, akkor a természettől visszakapHATod azt. Mármint a hited. Magadban vagy másban. Érted ugye?
Tehát nem kapod, hanem kaphatod! Nagyon nem mindegy.
Most, ahogy ezeket a sorokat írom, már belengi a lakást a finom kávéillat, és az egyik mézédes, lédús fügémet már el is majszolgattam, úgyhogy nekem már tényleg nagyon jó.
Legyen Nektek is az! Teremtsétek meg valahogy! Figyeljetek arra, ami van, és ne csak arra, ami hiányzik! Még egészen rövid kis időközökre, néhány pillanatra is megéri. Erőt ad.
Ahogy Rainer Maria Rilke is megmondta:
" Du musst das Leben nicht verstehen, dann wird es werden wie ein Fest. "