- Az élet francokat olyan, mint a filmeken! -

 Fakadt ki hősnőnk, akit nevezzük Nesszának!

A név a Vanessza rövidítése, és már önmagában is drámai hangzású, de így, hogy Nessza, még egy árnyalatnyi egzotikumot is kölcsönöz viselőjének. Ő legalábbis így gondolja.

Szóval Nessza erre a fantasztikus és egyben nagyon bölcs felismerésre jutott, miután, egy a nehéz napokat megelőző még nehezebb napon újból egész délutánt töltött a befüggönyözött szobában, a kanapén fekve, néhány száz szétbőgött papírzsebkendő és a gyömbér teája társaságában, miközben átadta magát a romantika rátörő hullámainak, és maratoni mozizást csapott.

Mert mit is látott Nessza a filmeken?

Például, hogy a főszereplő

nő otthonában gyönyörű, egzotikus fából készült parketta virít, és a földig érő ablakokon beáradó napsugár fényárban fürdeti a  méregdrága designer bútorokat. Hogy  nyitott konyhájából kilátni a hozzá tartozó, pazar teraszra és a mesés kertre, amit természetesen éppen egy Channing Tatumhoz hasonlatos fickó ápolgat. Ja, és a villa előtt parkoló tűzpiros Mercedes cabriót még nem is említettem.

Nesszának ezzel szemben laminált padlója van, meg itt-ott foltos padlószőnyege, és halál normális méretű ablakai. Van ugyan egy apró konyhája, de a nappalijához még egy vacak balkon sem tartozik a 7. emeleten. Kert híján mindössze egyetlen, jobb napokat  megélt fikusszal rendelkezik, és az autója egy használt állapotban vásárolt Suzuki. Tetővel. Szürke.

Minden más. Kiábrándítóan más.

Aztán a filmes nő, ha szomorú, csak sétálgat a hófehér, pihe-puha fürdőköpenyében, hófehér zoknijában, a csilli-villi parkettáján, a ragyogó lakásában egy bögre kávéval a kezében, és nézi a távolban tajtékzó tenger hullámait, vagy éppen a fürdőkádjába ereszkedik, aminek peremén 163 teamécses pislákol, a hangszóróból operaáriák szólnak és kezében  tart egy gyöngyöző pohár Champagnert.

Nessza elképzelhetetlennek tartja, hogy a zoknija fehér maradjon a laminált padlón, és a kávé sem tenne jót hosszú távon a habfehér köntösének. A kádja szélén nincs hely, hogy bármit is oda pakoljon, és ki a fenének lenne kedve 163 teamécsest meggyújtani? Azonkívül a pezsgő is felmelegszik, és a nappaliban sem tudja úgy felhangosítani a zenét, hogy akkor azt csak ő hallja a fürdőben, és ne az egész házban harsogjon a Pillangókisasszony. Mondjuk nem is szereti az operát.

És ott vannak még az első randizós és a bevásárlós jelenetek is! Pfffhu!

A "légyottra" magától értetődően egy elegáns étterem teraszán kerülhet sor, víz mellett, hangulatos gyertyafényben, miközben lágy szellő lengedez,....és a hölgy frizurája tart. Valamint érdekes módon a foga közé sem szorul petrezselyem, vagy rukkola, pedig csak salátát csipeget.

Boltba meg kizárólag helyre kis kosárkával indul, amiből visszatértekor legalább öt szál póréhagyma meredez kifelé.

De ki eszik ennyi póréhagymát? Nessza nem, az biztos.

Tehát foglaljuk össze a tanulságot!

Nesszának igenis jó dolga van, sőt néha jobb, mint a filmeken. Fárasztó lehet naphosszat fehér zokniban, a tengert bámulva fel-alá sétálgatni.  A sok pezsgőtől  meg az ember vagy kövér lesz, vagy alkoholista, és mondom, ki akar folyton póréhagymát enni?

A kis Suzukija pedig néha szinte ezüstnek látszik, ha úgy esik rá a fény.

 

 

 

Megosztás a facebookon

Éjszakai morfondír, avagy

"ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam."J.A.

Szó szerint.Csak a főnököm meg ne tudja!

 

Hihetetlennek tűnik, nekem legalábbis annak, de csak órák kérdése, és 50 éves leszek.

Mit szépítsem? Egy fél évszázad, kérem szépen.

Alapból agyalós természetem van. Mások talán lustának titulálnának. Ez szívük joga, de én imádom megengedni magamnak a luxust, mikor csak nézek ki a fejemből, és azon kívül, hogy a gondolataim cikáznak ide-oda, nem csinálok semmit. Tényleg csak filózok, és közben nagyokat érzek. Így töltődöm. Most is éppen elmélkedem, mégpediglen erről a kicsit idegenül hangzó 50 évről.

A legerőteljesebb érzés, ami közben átjár, az a hála. Nem viccelek. Tök komoly.

Hálás vagyok, hogy a génjeimben hordozom a boldogságra való képességet, és azért is, hogy ezzel a velem született természetes derűmmel másokat is motiválni tudok. Mert ezt mondják, hogy tudok. Nekem meg tetszik a dolog, hát elhiszem. Máskülönben miért mondanák, nem igaz? (Nem röhög!)

Persze ez nem jelenti azt, hogy nem vagyok soha rosszkedvű, fáradt, kifacsart, szomorú vagy igazságtalan, sőt néha egy önző, gonosz dög. De bizony, hogy vagyok! És?

Soha nem esett nehezemre beismerni a hibáimat, jóvátenni a vétkeimet, vagy bocsánatot kérni. Rohadtul egy unalmas perszóna lennék, ha nem lennének gyengeségeim. Ez a határozott véleményem. Téma lezárva. Maradjunk csak a hálánál meg a boldogságnál!

A barátnőm folyton azt szajkózza, nem vagyok az utamon, a helyemen. Én nem érzem így. Örülök, hogy rátaláltam a facebook nevezetű játszóteremre, ahol kiélhetem az "állítólagos" grafomániámat, és még igazán jónak sem kell lennem az írásban, mert ez nem egy irodalmi folyóirat, nemdebár?

Egyszerűen csak próbálkozom, örömem lelem a morfondírozásokban, és véletlenül sem képzelem ezeket többnek, mint amik. Mondjuk, hogy pillanatnyilag ez hobbym! Ráadásul visszaigazolásokat is kapok, aminek szintén örülök, úgyhogy jó nekem. Ennyi. Szóval ezért is hálás vagyok, meg még annyi minden másért!

Csakhogy nem Oscart kaptam, hanem mindössze szimplán 50 éves lettem, ezért a többit inkább megtartom magamnak, vagy elmondom szemtől szembe azoknak, akiket illet. 

Csak nehogy kellemetlenül érintse őket, netán zavarba jöjjenek az érzelmi túlcsordulásomtól! Mert ilyen is van ám. Tudtátok?

Végezetül fogadjátok szeretettel születésnapi költeményemet, melyet Nyomasek Bobó sem írhatott volna csudálatosabbra.

Íme, így vallok magamról:

 

Szürke szemű,

szelíd,

SZŐKE!

...és néha bíz',

elszáll a lelke.

Ám, ha szükség van rá,

leány ő a gáton.

Igenis gyalog jár,

nem pegazus háton.

 

 

 

(Na, jó. A "leány" lehet, hogy kicsit túlzás volt.)

 

Megosztás a facebookon