Éjszakai morfondír, avagy

"ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam."J.A.

Szó szerint.Csak a főnököm meg ne tudja!

 

Hihetetlennek tűnik, nekem legalábbis annak, de csak órák kérdése, és 50 éves leszek.

Mit szépítsem? Egy fél évszázad, kérem szépen.

Alapból agyalós természetem van. Mások talán lustának titulálnának. Ez szívük joga, de én imádom megengedni magamnak a luxust, mikor csak nézek ki a fejemből, és azon kívül, hogy a gondolataim cikáznak ide-oda, nem csinálok semmit. Tényleg csak filózok, és közben nagyokat érzek. Így töltődöm. Most is éppen elmélkedem, mégpediglen erről a kicsit idegenül hangzó 50 évről.

A legerőteljesebb érzés, ami közben átjár, az a hála. Nem viccelek. Tök komoly.

Hálás vagyok, hogy a génjeimben hordozom a boldogságra való képességet, és azért is, hogy ezzel a velem született természetes derűmmel másokat is motiválni tudok. Mert ezt mondják, hogy tudok. Nekem meg tetszik a dolog, hát elhiszem. Máskülönben miért mondanák, nem igaz? (Nem röhög!)

Persze ez nem jelenti azt, hogy nem vagyok soha rosszkedvű, fáradt, kifacsart, szomorú vagy igazságtalan, sőt néha egy önző, gonosz dög. De bizony, hogy vagyok! És?

Soha nem esett nehezemre beismerni a hibáimat, jóvátenni a vétkeimet, vagy bocsánatot kérni. Rohadtul egy unalmas perszóna lennék, ha nem lennének gyengeségeim. Ez a határozott véleményem. Téma lezárva. Maradjunk csak a hálánál meg a boldogságnál!

A barátnőm folyton azt szajkózza, nem vagyok az utamon, a helyemen. Én nem érzem így. Örülök, hogy rátaláltam a facebook nevezetű játszóteremre, ahol kiélhetem az "állítólagos" grafomániámat, és még igazán jónak sem kell lennem az írásban, mert ez nem egy irodalmi folyóirat, nemdebár?

Egyszerűen csak próbálkozom, örömem lelem a morfondírozásokban, és véletlenül sem képzelem ezeket többnek, mint amik. Mondjuk, hogy pillanatnyilag ez hobbym! Ráadásul visszaigazolásokat is kapok, aminek szintén örülök, úgyhogy jó nekem. Ennyi. Szóval ezért is hálás vagyok, meg még annyi minden másért!

Csakhogy nem Oscart kaptam, hanem mindössze szimplán 50 éves lettem, ezért a többit inkább megtartom magamnak, vagy elmondom szemtől szembe azoknak, akiket illet. 

Csak nehogy kellemetlenül érintse őket, netán zavarba jöjjenek az érzelmi túlcsordulásomtól! Mert ilyen is van ám. Tudtátok?

Végezetül fogadjátok szeretettel születésnapi költeményemet, melyet Nyomasek Bobó sem írhatott volna csudálatosabbra.

Íme, így vallok magamról:

 

Szürke szemű,

szelíd,

SZŐKE!

...és néha bíz',

elszáll a lelke.

Ám, ha szükség van rá,

leány ő a gáton.

Igenis gyalog jár,

nem pegazus háton.

 

 

 

(Na, jó. A "leány" lehet, hogy kicsit túlzás volt.)

 

Megosztás a facebookon