Festményeket fotókról nézegetni jó dolog. Festményeket élőben megcsodálni azonban különleges élmény.

Egészen közelről bámulni, ahogy a színek egymásba olvadnak, megérezni a ritmust, a szenvedélyt, a mozdulatot, amivel a festő vászonra vitte látomásait,....hát ez engem nagyon lázba tud hozni. Most sem volt ez másképp.

Picasso nem semmi manus volt. Amellett, hogy zseniális festő, önmagát is zseniálisan felépítette. Életének 92 évéből 77-ben alkotott, sok "izmuson" ment keresztül, de inkább ő volt hatással ezekre az izmusokra, nem pedig fordítva. "Amúgy meg mindenki bekaphatja" hozzáállás jellemezte, és milyen igaza volt.

Hozzám leginkább a kék korszakában festett, líraibb képei állnak közel, meg különben is a kiállítás azon képeiről fogok néhány szót ejteni, amelyek megragadtak bennem, tehát ez nagyon szubjektív, és még inkább teljesen hozzá nem értő beszámoló lesz. 

Még 14 éves sem volt, amikor megfestette a fiatal lány portréját, amiben még nincs semmi későbbi Picasso, a szuggesztivitásán kívül. Első ránézésre olyan, mint az akkoriban készült képek többsége, mégis elácsorogtam előtte.

Aztán az "Ívás közben elalvó nő" képe előtt is ácsorogtam. Alig bírtam abbahagyni a nézését. Ott van ebben a képben a nyomor, a kilátástalanság, az abszint gőze. Ott van minden. Minden olyan szomorú. Olyan kék.

 

Picasso témái egyébként tökéletesen földhöz ragadott sztorik, és én ezt az egyszerűségét is nagyon szimpatikusnak találom. Még a szürreális képein sem szürreális fantazmagóriákat festett, hanem életet, szexet, férfit, nőt, háborút, halált...., de leginkább szexet. Mint

pl. a "Csók" című képe. Na ugye!

Summa summarum, szerintem grandiózus, élettel teli

és remekül felépített kiállítás.

 Méltó a Minotauruszhoz, amellyel egyesek szerint önmagát is szimbolizálta, de mindenképpen az emberi és állati lét küzdelmét fejezte ki.

Nézzétek csak meg!

 

Megosztás a facebookon