Namaste

Mai nap mottója:
(kis morfondírral)

Kedves Aggodalmak, Félelmek, Szorongások !
IT'S FUCKING TIME TO SAY GOODBYE!

Tudom, kissé kemény indítás ez így éhgyomorra, de ma reggel valahogy olyan sérülékenynek érzem magam, mint egy léggömb, amit a kaktuszültetvény felé sodor a széláramlat. Önvédelmi reakció.
Rosszul aludtam, na.
Azzal a gondolattal vigasztalom magam, hogy az életet néha a zuhany alatt is újra lehet kezdeni. Sőt, néha elég, ha lezuhanyozunk, ...és még ennél is jobb hatást érhetünk el, ha mindezt futás után tesszük. Vagy jóga után, mert igazából, ma reggelre ezt terveztem, csak nem bírtam felkelni. Bár tartós hatást egyik módszerrel sem ígérhetek, rövid távon azonban remekül működnek.
Szóval, Namaste! ...mert elveszni látszik a lényeg....

(A Namaste Indiában egy köszönési forma, jelentése: meghajlás, hódolat, tisztelet az emberben lévő isteni lélek előtt.)

 

Vers is van, naná! Ebben aztán viszont ott a lényeg, az tuti.

 

JELENTÉS A BOLDOGSÁG ÁLLÁSÁRÓL (Oravecz Imre)
Van társam,
ifjú, virágzó és szép,
velem él, egy lakásban,
egy ágyban hálunk, egy fürdőszobában tisztálkodunk,
egy szappant, egy fogkrémet használunk,
ugyanabban a konyhában,
ugyanannál az asztalnál eszünk,
egy illemhelyre járunk,
és közös a kassza is,
de a pénzt ő osztja be,
halk, szerény, tapintatos,
és néha alig lehet szavát venni,
legszívesebben csak a tekintetével, a mozdulataival beszélne,
pedig nem buta vagy félénk,
ellenkezőleg, okos, bátor, művelt,
és mindenről van véleménye,
érzékeny és élénk képzeletű, mint én,
és a szavakkal se áll hadilábon,
mert hozzám hasonlóan mellékesen verseket ír,
és járatos az irodalomban,
de nem kékharisnya,
idegen tőle a szépelgés, az érzelgés,
nagyon is éles szemű, szigorú bíró,
ki az életet a művészet elé helyezi,
törékeny testű, de nem gyenge, ingatag,
belül erős, szívós,
van gyakorlati érzéke is, és dolgos,
főz, mos, mosogat, takarít,
zokszó nélkül elvégez minden munkát,
a házban éppúgy, mint a ház körül,
kitartó, figyelmes és odaadó,
ha leszakad a kabátom gombja, felvarrja,
ha elpiszkolódik az ingem, kimossa,
ha elmegyek otthonról, hazavár,
ha ő van távol, felhív telefonon,
ha megjön, ennivalót készít,
ha én érkezem haza, étellel fogad,
ha dolgozom, visszahúzódik,
ha elfeledek valamit, eszembe juttatja,
ha haragra gerjedek, lecsillapít,
ha csüggedek, bátorít,
ha bánt valami, vigasztal,
ha rosszat álmodom, megsimogat,
ha nem tudok aludni, velem virraszt,
ha beteg vagyok, ápol,
ha kérdem, mindezt miért,
azt feleli, mert szeret,
ha ellenvetem, hogy öreg vagyok hozzá,
csak rázza fürtös fejét és mosolyog.

Ajánló
Kommentek
  1. Én