Eredj csak.
A te lábaid nyoma
Nem fáj már néki többé.

Csönd van
Csak egy csobbanás:
Kövér halamat visszaadom a folyónak
Egy surranás:
Gyönge madaram visszaadom a mezőnek
Eredj csak
Elfedezi megcsorbult levelét
A virág.

Látod?
Már esteledik.

1925 ősze

Ezt kellett, mert jó dolog verssel kezdeni a napot. Felemel, még ha szomorú is az a vers.

Aztán meg azt olvastam ma reggel a facén, hogy a karácsonyt szeretni ciki. Én csak sajnálni tudom azokat, akik így éreznek. Elfelejtettek gyermeknek maradni, örülni, vagy esetleg félnek - félni ugyanis hihetetlenül sok mindentől lehet - , de lehet, hogy szegények csak annyira mások akarnak lenni, mint a mások.

 Vagy az is előfordulhat, hogy csak lusták. Mert az ünnepre készülni kell. Ez extra feladat, de olyan jó! Pont ez a legjobb benne. Úgyhogy sütizzünk! 

Ebben a várakozós időszakban nálam az egyik elengedhetetlen dolog a mézeskalács sütés.
Szeretem, mikor a lakást édes, fűszeres illatok töltik be, és a sütemény készítése szinte meditatív állapotba hoz....most már, mert amíg a gyerkőcök kicsik voltak, azért járt ez a művelet némi stresszel is, de úgy is szép volt.
Az igazsághoz azonban az is hozzá tartozik, hogy ehetőt ebben a műfajban még nem sikerült létrehoznom, pedig már jó néhány recepten túl vagyok, mégis mindegyik próbálkozásom során inkább kézifegyvernek minősülő kis csodákat alkottam, mint süteményt. 
Nekem ezzel semmi problémám nincsen. Komolyan. Úgy vagyok vele, mint Edison a villanykörtével.