Belépés Facebookkal
[ Ablak bezárása ]
A karácsonyban az is olyan jó, hogy az ember csodálatos könyveket kap ajándékba, és ezeken a hideg, téli estéken belemerülhet az olvasásba. Persze máskor is jó olvasni, de ilyenkor a legjobb. Pláne, ha mellettem duruzsol a cserépkályhában a tűz, bekuckóztam a kedvenc fotelembe, és közben néha belekortyolok a gyömbérteámba. Nahát az már majdnem a mennyország. Majdnem.
Tudjukki nagyon eltalálta, milyen könyvet ajándékozzon nekem, mert ismer és szeret. Jó nekem, na. De most nem erről akarok írni, hanem a könyvről, vagyis inkább arról, ami eszembe jutott róla. Bérczes László beszélgetőkönyvéről van szó, Törőcsik Marival.
Elárulom, hogy sokszor elbőgtem magam olvasás közben, mert néhol megrendít, máshol felemel, de élveztem minden sorát. Szeretem hagyni, hogy hassanak rám ezek a szinte semmi pillanatok, amik mégis mindent jelentenek, és az ilyen pillanatokban én beleszédülök az örömbe. És bőgök. Bár az is igaz, hogy képes vagyok egy "Merci" reklámon is elbőgni magam, ha olyanom van, és elég gyakran van olyanom. A minap a moziban is már a filmelőzetesek alatt szorgalmasan törölgettem a könnyeim, ami azért lehet, hogy enyhe túlzás, de ez van, és egyáltalán nem bánom, hogy ez van. Legyen csak továbbra is ez!
Szeretem a régi filmeket, és lúdbőrzök a gyönyörűségtől, mikor az általam színészóriásoknak tartott emberek, mint például a Törőcsik Mari, már a puszta jelenlétükkel mesélni tudnak, és sokszor elgondolkodom, mi lehet az, amitől ők olyat tudtak nyújtani, amit a maiak közül már oly kevesen. Persze azért akadnak, csak nem nagyon ismerjük őket, mert a televíziónak már nem az értékközvetítés a célja, színházba járni meg sajnos ritkábban áll módunkban, mint erre igényünk lenne.
Nem titok, talán már meséltem is róla, hogy valamikor én is színésznőnek készültem, ezért foglalkoztat a mai napig is ez a különleges világ. Csakhogy akkoriban feltettem magamnak két fontos kérdést .
- Valóban érzek-e magamban annyi tehetséget és elhivatottságot, hogy ne csak egy gyenge vagy középszerű színésznőcske váljék belőlem? Akarom-e én ezt tiszta szívemből, vagy csak úgy szeretném? - A válaszom midkét kérdésre "nem" volt, úgyhogy ennyiben is maradtam magammal. Nem sajnálom, hogy így alakult, és az elmaradt felvételi vizsgám után ismertem meg Tudjukkit, szóval értitek, a sors útjai....
No, de nagyon elkalandoztam. Visszatérek inkább a könyvhöz, és ehhez a magát sohasem túl komolyan vevő, bölcs asszonyhoz, a humorához, az egész életéhez, és mindazokhoz a dolgokhoz, amiktől ő lett "a" Törőcsik Mari.
Meggyőződésem ugyanis, hogy csak azokból az emberekből lesznek nagy színészek, akik egyben erős egyéniségek és már belül nagy emberek is. Mert "embernek" kell lenni elsősorban, ott kell már lennie annak a belső tartásnak, amit nem lehet eljátszani. A tehetség ehhez kevés. Kell az a plussz, amit Márai valahogy így fogalmazott, mikor mindenféle kis költőcskék elküldték neki a verseiket - sajnos nem tudom pontosan idézni -, hogy jól megírt versek voltak ezek. Voltak bennük szép hasonlatok, metaforák, minden megvolt bennük, csak éppen a Szentlélek nem volt bennük.
Szóval azt hiszem, ebben a nőben már kezdettől fogva ott lakozott a Szentlélek, már akkor is, mikor saját bevallása szerint még egy kicsit sem konyított a színészmesterséghez. Már akkor is ez a valami sugárzott belőle.
És, hogy mitől válik valaki nagybetűs emberré? Nem tudom a választ, de talán nem tévedek nagyot, ha azt gondolom, hogy az egyik legfontosabb dolog, hogy önmagát az ember ne tartsa annak. Maradjon meg benne az alázat az élettel, az emberi természettel, a történelem viharaival szemben, és tartással - Uram bocsá'! - humorral, iróniával tudja fogadni a körülötte forgó, folyton változó hatásokat, de igenis legyenek mérföldkövek, irányjelző táblák az életében, amikhez igazodik, amiket tiszteletben tart.
Nem a hősiességről vagy a hősökről beszélek most, akikre szintén szükség van, hogy világítsanak, hanem a kimondottan "kisnagyemberségről" beszélek. Azokról, akik vállalják a gyengeségeiket, a gyarlóságaikat, mégis marad még elég tisztelnivaló bennük, felnéznivaló rájuk.
Hú, talán túlságosan kenetteljes vagyok, de szeretek így lobogni, lelkesedni, nagyokat érezni. Pont az érzelmi elsivárosodás a legriasztóbb számomra, ha körülnézek. Az, hogy sokan nem merik a lelküket felvállalni, ha - valahol mélyen - van is nekik olyan, mert annak semmi haszna, ciki, vagy ami még elszomorítóbb, hogy igényük sincs már rá. Esznek, isznak, b@sznak - elnézést a csúnya szóért -, de ennyit a macskám is tud ám!
És azt hiszem, az emberséghez szenvedély is kell. Igenis kell, hogy valamiért lelkesedni tudjunk. Ez ad aztán energiát akkor is, ha éppen nem vagyunk túl lelkesek, ha erre a valamire gondolunk.
Törőcsik Mariban Grigorij Konszkij tudatosította, mi a lényeg a színpadi játékban, de ez az életre éppen úgy vonatkozik, mint a színházra. A mondat így hangzik.
- "Mari! Energíííícsni!"
Jó, mi? Ennyi. Ilyen egyszerű.
A fizikában azt tanultuk, az energia nem vész el, csak átalakul. Alakítsuk át mi is a bennünk rejlő energiákat valami jóvá! Energetizáljuk a hétköznapjainkat! Mert szenvedély nélkül lehet ugyan élni, de..
Na, DE ez a befejezés így túl megmondós lenne, úgyhogy inkább így zárom a morfondíromat :
- Cookie! Energíííícsni!
Én tutira megjegyzem magamnak ezt a mondatot, ..."és akkor fölzeng a szerelem".... az életben.
"Aki boldogtalan nem volt, nem tudja megbecsülni boldogságát."
Petőfi Sándor
Senki sem érint.
Az ágyam hideg.
Fán varjú károg:
Meddig leszel szép?
Kinek?
Minek?
...és még egy téli vers. Hogy mik jutnak eszembe?
Tél
Hideg fogakkal
agyamba martad magad,
síma szavakkal
bőröm alá bújtál,
tüzet oltottál ölembe.
Most kínommal játszol,
pengeted.
Legyen csend végre,
eressz!
Majd lassan kihűlök,
telem magamra öltöm…
Hiába…
éget a hó is.
Fodor Ákos: Advent
Kit igazán vársz:
életedben él – rég itt
van, mire megjön.
Azt a nézetet osztom én is, miszerint a karácsonyban a várakozás, a készülődés, tehát pontosan ez az adventi időszak a legjobb.
Jobb, mint maga a karácsony, mert sokkal hosszabb annál.
Az a pár nap, Istenem!... Hiss-huss, és már el is repült, de ebbe a négy hétbe minden nap lehet valami kis ünnepet csempészni.
A gyertyafény, a sütik illata, a jó kis forralt borozások, a lakás díszítése, az apró ajándékok csomagolása, és természetesen a giccses, karácsonyi dalok hallgatása, mind-mind érzelmi katalizátorként működik.
Igen, ilyenkor még a giccset is szeretem. Ezt a butácska menekülést egy fantáziavilágba, ami sokkal színesebb, csillogóbb, mint a valóság, és szinte a gyermekkorba repít vissza,....hát csak repítsen!
Ja, és bevallom, én a takarításon biztos, hogy nem stresszelek. Vagyis ez így nem teljesen igaz, de a fontossági lista végén kullog, az tuti, sőt még a karácsonyi menü is sokad rangú kérdés a prioritások között.
Pedig tényleg szeretek különleges vacsorákat csapni, de ilyenkor annyi minden más fontosabb dolog van.
Az egyik legkedvesebb karácsonyi emlékem, mikor a gyerekekkel a fát már reggel feldíszítettük, ebédre paradicsomos spagettit ettünk, aztán egész délután az erdőben sétáltunk. Este meg szépen felöltöztünk a Jézuskához, és sokáig kártyáztunk, nevetgéltünk parízeres vajaskenyér és a karácsonyi sütik mellett.Természetesen, az asztal is fel volt ám díszítve! Még szép!
Persze az igazsághoz hozzá tartozik, hogy mivel 26 éve vendéglátózom, az is ritka alkalomnak számított, hogy egyáltalán otthon voltam.
Szóval a lényeg:
még tízet gombolhatunk a lelkünk ünneplő kabátján.
Mindenkinek örömteli várakozást kívánok!
...és tánc!...
https://www.youtube.com/watch?v=nAK9Pj5-QXY
https://www.youtube.com/watch?v=3qxVgMfk26I&feature=youtu.be
https://www.youtube.com/watch?v=TvQUwvo3E6w&feature=youtu.be
https://www.youtube.com/watch?v=z1rYmzQ8C9Q
Megosztás a facebookon
Hölgyeim! Vigyázat!
Ma este úton a nőrabló Mikulás a fééhülye, de inkább egészen hülye Krampusz nevezetű csicskájával. De ki adott ennek a debilnek jogosítványt??? Elnézést kérek Mindenkitől! Csak megihletett ez a gyönyörűség. :D
No, de komolyabbra fordítva a szót, ezt találtam a mai naphoz kapcsolódva.
forrás: Magyar Kincsestár
Csepreg városából, 1785-ből egy írásos feljegyzés és tiltás: „...Szent Miklós püspök napja előtt való estvéli vagy éjszakai üdőben némelyek különféle öltözetekben, álorcákban magukat elrejtvén, házrul-házra járnak ... keményen megparancsoltatik, hogy senkit sem Szent Miklós előtt való estve, sem Üdvözétönknek születése napján, éjszakáján akár alatta valói, akár gyermekei vagy leányai által az ilyetin szines öltözeteket, avagy házrul-házra való énekliseket, melyek által az éjszakai csendesség sértődik, megengedni ne merészeljenek…” (Bálint S. 1977.).
A tiltás ellenére a szokás tovább élt.
A legérdekesebb (és mélységeket hordozó) forma azonban számomra a következő. Csákányban a Miklós-járásban két alakoskodó vett részt. Az egyik Miklósnak, a másik „ördögnek” öltözött. A Miklóst alakító legény hosszú bundát viselt, kenderszakállat ragasztott, derekát lánccal kötötte körbe, botot vitt a kezében. Az "ördög" rossz ruhába öltözött, néha szalmából púpot is készítettek a hátára. Kolompot vitt magával. Ez a forma tükrözi számomra e nap lényegét. Az előző, éppen egy héttel ezelőtti nevezetes nap (András) az ártó erők elűzését és távol tartását, a jövő lehetséges megjóslását és jóra fordítását szolgálta, hogy a lelki újjászületésre felkészülés első lépése: a befelé fordulás a belső védettségben és csöndben megtörténhessen. A jutalmazó és büntető Miklós pedig azt jelzi, hogy megtörtént jónak és rossznak elválasztása. Kinek-kinek magának kell ezt megtennie magában. Ha ez még nem történt meg, ennek a lépésnek a megtételére biztat. Hogy nézzen szembe ki-ki magával. Ismerje fel a benne élő rosszat és jót. A rosszal ne vállaljon közösséget, ne azt válassza, amit pedig jónak ítél, azt gyarapítsa. Járja ezzel kapcsolatban az ész és a szív útját, a „Hetedhét ösvényt” magában.
...és hoztam néhány hangulatos képet, hogy mi felnőttek is újra átélhessük néhány pillanatra ennek a szép szokásnak a varázsát.
....és csak egy egészen icikét-picikét giccsesek, de ilyenkor szabad!
Aztán mutatok még néhány kedves, téli képet Gottfried Kumpf munkáiból. Ő egy osztrák, naiv festő, aki a munkahelyem közelében, konkrétabban a szomszéd faluban, Breitenbrunnban él.
Szeretem a képeit. Szeressétek ti is! :)
"Kérem, vasárnap ne jöjjön!" 1937. december 3-án halt meg József Attila.
Szeretem ezt a versét.
József Attila
LÁTOD?
A nap kigyulladt vonata elrobogott
Egykedvü küszöböm előtt.
Eredj csak.
A te lábaid nyoma
Nem fáj már néki többé.
Csönd van
Csak egy csobbanás:
Kövér halamat visszaadom a folyónak
Egy surranás:
Gyönge madaram visszaadom a mezőnek
Eredj csak
Elfedezi megcsorbult levelét
A virág.
Látod?
Már esteledik.
1925 ősze
Ezt kellett, mert jó dolog verssel kezdeni a napot. Felemel, még ha szomorú is az a vers.
Aztán meg azt olvastam ma reggel a facén, hogy a karácsonyt szeretni ciki. Én csak sajnálni tudom azokat, akik így éreznek. Elfelejtettek gyermeknek maradni, örülni, vagy esetleg félnek - félni ugyanis hihetetlenül sok mindentől lehet - , de lehet, hogy szegények csak annyira mások akarnak lenni, mint a mások.
Vagy az is előfordulhat, hogy csak lusták. Mert az ünnepre készülni kell. Ez extra feladat, de olyan jó! Pont ez a legjobb benne. Úgyhogy sütizzünk!
Ebben a várakozós időszakban nálam az egyik elengedhetetlen dolog a mézeskalács sütés.
Szeretem, mikor a lakást édes, fűszeres illatok töltik be, és a sütemény készítése szinte meditatív állapotba hoz....most már, mert amíg a gyerkőcök kicsik voltak, azért járt ez a művelet némi stresszel is, de úgy is szép volt.
Az igazsághoz azonban az is hozzá tartozik, hogy ehetőt ebben a műfajban még nem sikerült létrehoznom, pedig már jó néhány recepten túl vagyok, mégis mindegyik próbálkozásom során inkább kézifegyvernek minősülő kis csodákat alkottam, mint süteményt.
Nekem ezzel semmi problémám nincsen. Komolyan. Úgy vagyok vele, mint Edison a villanykörtével.
“Nem veszítettem el a kedvemet, mivel minden egyes sikertelen kísérlet egy újabb lépést jelent előre.” (Thomas Alva Edison)
...és akkor legyen is ez a mai nap mottója!
Ja, és tegyünk fel közben valami jó zenét!
irodalom, képzőművészet, lakberendezés...